Hangunk a lelkünk megnyilvánulási eszköze. A hangunk érése alapvetően függ a test és lélek fejlődésétől. A gégefő egy aránylag kicsi porc, melyben a hangszalag található. Lányoknál a menstruáció rendszeressé válása után (15-17 éves kor) szilárdul meg a gégefő, fiúknál pedig a mutálás befejeztével, 18-20 éves korban. Addig lágy, képlékeny állagú, mely a legjobb trenírozás mentén is deformálódhat. Akkor pedig a benne lévő hangszalag is rongálódhat.

Ezért én úgy gondolom, hogy gyerekkorban TILOS hangképző énekórára járni. 

A hangképzés tanulása nagyon koncentrált gyakorlást igényel, mivel a „hangszer” bennünk van. Vajon megvan egy gyerek képessége erre? A felnőtt tudatos figyelme egészen más energiákat mozgósít, sokkal kisebb erőfeszítéssel, a gyermeki pszichét ezzel terhelni sem jó. Persze ez nem jelenti azt, hogy a gyerekeket és a zene/éneklés világát ne lehetne összebékíteni.

Gyerekként érdemes inkább valamilyen hangszeren tanulni, illetve változatos és jó zenéket hallgatni. Ez fejleszti legjobban a zenei készséget és egyben az ízlést is. A gyereknek, amikor csak kedve van, énekeljen bátran, hallhatóan. Szabadon. (Sok növendékem panaszkodott, hogy amikor gyerekként dalra fakadt, a szülei rászóltak, hogy legyen csendben.)

Nincs rossz vagy jó hang. A hangunk színe lehet kevésbé vagy jobban egyedi, érdekes, izgalmas, a tehetségtől és gyakorlástól függ, hogy mit tudunk vele kezdeni és mit tudunk vele közölni. A hangsúlyok, színek a közlés által alakulnak.