A régi olasz énekiskolák híresek voltak remek mestereikről, tanításukról. A könnyed, lágy hangadás volt az elsődleges cél. „Visz a hangja” –mondták a jó hangú énekesekre. Az énekeseknek 3 évig nem volt szabad énekelni, csak skálázhattak. És miután kitanulták a „szép éneklés” minden egyes fortélyát, csak akkor jöhettek a konkrét zenei művek.
A jó hangképzés + énektanulás is részben izommunka. Sejt szintjén kell beidegződni a megfelelő izommunkának. Így a gyakorlás következtében meg is erősödnek és mozgékonyabbá válnak.
Szorgalmas, tehetséges növendék esetében kettő és fél, három év szükséges ehhez a munkához. Ha valóban énekes akarsz lenni, akkor életmóddá kell, hogy váljon az éneklés. A cél nem az, hogy kitűnően skálázz! A skálák által megtanult, jó éneklési technikát át kell tudni ültetni az éneklésbe. Erre is megvannak a megfelelő gyakorlatok.
Bármit is kezd el tanulni az ember, heti minimum két alkalom az ideális óraszám, plusz a mindennapi otthoni gyakorlás. Eredményt, fejlődést csak így lehet elérni. A hang megfelelő trenírozás mellett általában másfél, két év körül kezd „kinyílni”. Csak ezután következik a csinosítás és a stabilizálás.

Mindjárt az elején szögezzük le, hogy az éneklést egy profi énekes esetében nem lehet a művészettől elvonatkoztatni.
A szakmai tudáshoz hozzátartozik az előadóművészet, a színpadi lét „mindentudása”. Az átlényegülő, a bele-élőképesség hiánya nélkül az előadó érdektelenné válik. Ha nem tud „átadni”, a közönség egy idő után elunja magát. Ha valakinek megvan ez az adottsága, azt úgyszintén fejleszteni kell, akár a hangját, vagy a technikáját. Ezért a növendékeimmel ilyen téren is foglalkozom.
Mivel a beszéd természetességével énekelünk, beszédtechnikát is tartok (egyéni hibáktól függően). Tanulunk verseket, a dalszövegeket értelmezzük az érzelmek szempontjából/oldaláról is.
Szituációs gyakorlatok segítségével fejlesztjük a koncentráló képességet, foglalkozunk önismerettel, stb.
Nyitott órákat tartok, ami azt jelenti, hogy mindenki megnézheti mások óráját. Mindig javaslom, hogy érdemes korábban jönni és később távozni, mert a koncentrált jelenlét plusz órát jelent. Ilyenkor látni, hogyan dolgozik más, hogyan haladunk, dolgozunk és javítjuk ki a hibákat. Ezt a folyamatot kívülről szemlélni részben gátlásoldó, másrészt önbizalomnövelő! Hiszen láthatjuk, hogy más is küzd, neki se könnyű, jobban mondva ő is meg tudja csinálni, fejlődik.
Rengeteg gátlással kell megküzdeni, de a legnehezebb, hogy magunkat adjuk. Ne akarjunk jók lenni! Hagyjuk, hogy az jöjjön ki a torkunkból, amink éppen van. Hiszen így derülnek ki a hibák, melyeket ki kell, ki lehet javítani. Arról már nem is beszélve, hogy a színpad szempontjából is az az alapvető kritérium, hogy hiteles és őszinte legyen az előadó énekes.
A kérdést megfordítom: van, akinek nincs jó hangja, nem túl jól énekel, mégis magával ragadó?
Igen, van. Mert a belső kisugárzás, a szuggesztivitás meghatározó. Ez az, ami nem tanulható.
Mesterem, Sík Olga (Olga néni) ezt így szokta volt mondani: „Hangot? Azt bárkinek tudok csinálni, de a szívét-lelkét neki kell odatenni!”

Különböző hangképzési módszerek, különböző megszólalások: torokhang, orrhang, mellhang, fejhang stb… attól függ, hogy mi a cél.
A jó hangképzés során a hang kiegyenlítődik. Egyforma hangszínnel szól lent és fönt. A hang ereje, teltsége rezonanciafüggő.
A jó hangképzés által a hang a megfelelő rezonáns üregekbe kerül. Mint bármilyen hangszer „doboza”, az emberi hang szempontjából a fej, azon belül is a homloküreg (szemcsakra) a legfőbb rezonáns hely.

Az, hogy valakinek „törik” a hangja (váltóhangnak is szokták nevezni), azért van, mert különböző hangmagasságokban nem egyformán képzi.
A hangképzéssel foglalkozó tanárok, orvosok (foniáter) – legyen szó beszédről vagy énekről -, törekednek arra, hogy az egyes regiszterek közötti hangszínkülönbségeket kiegyenlítsék. (Regiszternek nevezik a különböző hangszínnel megszólaló hangok helyét, például: mell-hang, fejhang, torokhang stb.) Az egész világon, ez nagy problémát jelent. Nagyon kevesen ismernek olyan módszert, amivel ez sikerül, vagyis hogy megszűnjék a hang-törés.
Sík Olga módszere is alapvetően egy gégész-foniáter orvostól származik. A tanárnak feltétlenül értenie kell a hangképzés fiziológiáját, ha ezt a problémát ki akarja küszöbölni. Megtapasztaltam saját magamon és a növendékeimen is, hogy rendszeres gyakorlással ez elérhető.
A módszer működik. Nagy megdöbbenésemre (annak idején, mikor Olga felkért maga helyett tanítani) megtapasztaltam, hogy tudom „működtetni”. Megkönnyebbültem – és talán nem véletlenül esett rám a választása.

Ha jó a légzéstechnikád, 70 %-ban jó a hangképzésed is.
Ez mit jelent?
A légzéstechnika egy szakkifejezés és arra vonatkozik, hogy amikor tudatosan foglalkozunk a hangképzéssel, meg kell fogalmaznunk a légzés helyes módját. (Tulajdonképpen semmi mást nem csinálunk, mint újra megtanuljuk, amit már tudtunk, hiszen amikor megszülettünk, a légzésünk is szabályosan működött. Mondhatnánk, hagyni kell hogy a testünk végezze a maga dolgát. Csak hogy az évek során ez a spontán jól működő rendszer az esetek többségében elromlott.)
A tüdő nem izom, önálló mozgásra képtelen. Légzőszervi izmok mozgatják, melyek közül a hangképzés szempontjából a rekeszizom a legfontosabb. A rekeszizom a vegetatív idegrendszer által vezérelt, automatikusan működő tányér alakú izom. Elválasztja a mellkasi és hasi részt egymástól. Középső részén domború, mely domborúság a belégzésnél lehúzódik (helyet adva a tüdő tágulásának), kilégzésnél felhúzódik (mintegy kipréselendő a levegőt a tüdőből). Ezt a munkáját végzi megszakítás nélkül az első leheletünktől kezdve az utolsóig. Megvan a sajátos ritmusa.
Ez a ritmus azonban rögtön megváltozok, ha hangadásra kerül sor. A rekeszizom pontosan „tudja”, hogy a hangképzésnél a kilélegzett levegőre van szükség, így szinte „visszatartja magát”. (A kilégzés elnyúlik, a kiáramló levegő megrezegteti a hangszalagot és attól kezdve a levegő és hang azonos. (Ezt a tartást  az egész folyammattal együtt tudatosítjuk , a tanulás során gyakoroljuk és a saját hasznunkra fordítjuk.)

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy semmi természetelleneset nem tanulunk. Sőt! Azt tanuljuk meg jól, amit egyébként is jól kellene csinálnunk.
Egyik növendékem mesélte, hogy sokáig azért nem akart énekelni tanulni, mert azt hallotta, hogy a légzés tanulása során jól ki kell dülleszteni a hasát. Meg is figyelte, hogy sok énekesnek nagy a hasa.
Drága érdeklődők! Most eloszlatok egy tévhitet: A helyes légzés során nincs semmi szükség a hasfal megfeszítésére, sem annak kinyomására. A rekeszizom munkája másfajta érzést okoz. Ezt bizonyos gyakorlatokkal meg lehet figyelni, majd tudatosan alkalmazni.