A hangunk lelkünk megnyilvánulása. Hangot adunk az érzéseinknek. Amilyen a lelkünk, olyan a hangunk. A zene az “érzékszervek játéka”, oda aggyal nem lehet belépni. Énekelni akkor kezdünk, amikor érzéseinket kinyilvánítani már kevés a szó. Szabadon énekelni pedig csak szabad lélekkel lehet.

A konkrét technikai gyakorlatok lazítják a torokban található és a hangképzésben résztvevő izmokat, de a lélek oldása elengedhetetlen. A számtalan elfojtás, lelki görcs, gátlás levetkőzése ugyanolyan fontos. Önmagunkat adni, megmutatni, vállalni mások előtt nem kis bátorság, legfőképp elszántság kérdése. Ezért is meghatározó az énektanár személye, a növendék és tanító közti viszony minősége. Aki komolyan rászánja magát az énektanulásra, szinte életmódot változtat.

Ahogy a hangja, úgy lelke is változni fog, kinyí­lik. A “dolgok” összefüggnek és kölcsönhatásban vannak egymással.